3. MEDInPROT konferencia 2015-10-29

Konferenciánk idén is a Magyar Tudományos Akadémia támogatásával - az MTA Természettudományi Központ, az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, valamint a Semmelweis Egyetem együttműködésével valósul meg.

Rendezvényünket 2015. november 14-én szombaton délelőtt 9 órai kezdettel tartjuk az ELTE TTK Mogyoródi termében (1117 Budapest, Pázmány Péter sétány 1/c déli épület). A szakmai program kora délután (16.00) ér véget.

A konferencián a MedInProt program újabb eredményeinek rövid bemutatását követően a második nyertes kooperációs csoportok (Szinergia II) és a Gépidő pályázatok nyertesei ismertetik kutatásaikat.
A poszter szekcióban megismerhetjük a Szinergia I és III csoportok munkáját is, valamint bepillantást nyerhetünk az Műszervásárlási-pályázat során megvásárolt eszközökről, azok szakmai hasznosulásáról.

Célunk a szakterületi szinergia erősítése, az együttműködő partnerek munkájának segítése, egyes kutatási területek aktív támogatása. Ezért kérem, a programra hívja fel munkatársai, diákjai, doktoranduszai figyelmét is. Minden érdeklődőt szeretettel várunk.

Kérjük részvételi szándékát a medinprot@chem.elte.hu e-mail címen jelezze. A regisztrált résztvevők között egy 50.000 Ft értékű konferenciatámogatást sorsolunk ki. Sorsolás a konferencia zárásakor, az ott jelenlevők között törté