Immunkomplexek által elindított gyulladási folyamatok követésére alkalmas mikrofluidikai rendszer fejlesztése
Számos környezeti és klinikai analitikai teszt célozza folyadék mintákban jelenlévő molekulák vagy karakterisztikus mérettel rendelkező részecskék, sejtek mozgatását, velük kapcsolatos preparációs feladatok megoldását, illetve minőségi és mennyiségi kimutatását. A jövő innovatív analitikai rendszerei várhatóan forradalmian új mérési elveken alapuló szenzoreszközöket és nagyteljesítményű mikrofluidikai mintapreparációs modulokat integráló Lab-on-a-Chip eszközök lesznek. Az MTA-ELTE Immunológiai Kutatócsoportjának és az MTA Természettudományi Kutatóközpontjának kutatói ilyen analitikai rendszer kidolgozásában működnek együtt.
Tervezett kísérleti rendszer célja a szisztémás autoimmun megbetegedésekben megfigyelhető, immunkomplexek által elindított és fenntartott gyulladási folyamatok követése a gyulladásban központi szerepet játszó mieloid sejtek segítségével. A kutatók a mikromechanikai technológia lehetőségeit kihasználva egy olyan mikrofluidikai eszközt terveznek létrehozni, amelyben autoantigéneket szérummal kezelve, majd sejtekkel fedve azok kitapadása és aktivációja nyomonkövethető. A tervezett rendszer alkalmas lehet a mieloid sejtek jelátviteli folyamataira ható gyógyszerek hatásainak követésére, gyorsdiagnosztikai eszközként. A kezelés alatt álló betegek szérum ellenanyagainak és sejtjeinek vizsgálatával közvetlen információt nyerhetünk a beteg állapotáról, a kezelés hatékonyságáról. Riporter sejtek alkalmazásával in vitro lehet vizsgálni az immunkomplexekre adott sejtválasz jelátviteli folyamatokra ható drogok általi hatásait.
A kooperáció lényege egy olyan komplex autonóm mikrofluidikai eszköz és immunológiai módszer kidolgozása, amely a gyulladásban központi szerepet játszó neutrofil granulociták aktivációjának mérésére alkalmas. A kooperáció a mérnöki, anyagmegmunkálási folyamatokat egyesíti a biológiai ismeretekkel: az MTA-TTK munkacsoportja a mikrotechnológiai tudást, az MTA-ELTE munkacsoport az immunológiai szakértelmet biztosítja az együttműködésben. A mikro- és biotechnológia eszközparkját innovatívan használva és fejlesztve, a hagyományos anyagszerkezetek köréből kilépve olyan komplex Lab-on-a-Chip rendszereket hozzunk létre, amelyek integrálva alkalmazzák az érzékelő és mintapreparációs lehetőségeket.
Fürjes Péter - Papp Krisztián